11 nyári tábor 2019-ben kreatív gyerekeknek

“Kreatív” jelző alatt rengeteg, különböző típusú tábort érthetünk attól függően, hogy a gyermekek épp miben tudják és szeretnék kiélni a kreativitásukat. Szerencsére, nálunk már sok olyan tábort találhattok, ahol a lányok és a fiúk is szívesen töltik el az idejüket, miközben épp valamilyen kreatív foglalkozáson vesznek részt. A teljesség igénye nélkül most összegyűjtöttünk ezekből párat:


Jelmeztervezés és színjátszás

Katona József Színház jelmeztervezős tábort szervez, ahol a gyerekek megtudhatják, hogy mi a különbség a jelmez és az utcai ruha között, vagy hogy mikor hordanak a színészek álarcot. Mindezek mellett bepillantást tehetnek a kulisszák mögé, megnézhetik hol öltöznek a színészek és hogy milyen anyagokat használnak a jelmeztervezők.

Korosztály: 8-12 évesek

Típus: Napközis

Ár: 38,900 Ft


Lepketábor Színjátszós táborában gyerekek kipróbálhatják magukat számos drámajátékban, belekóstolhatnak a színészet alapjaiba és egy színdarab létrehozásának részesei lehetnek.

Korosztály: 7-13 évesek

Típus: Napközis

Ár: 33,000 Ft


People Team színházi tábora inkább egy színházi kurzus, hisz ez a tábor egy három hetes intenzív élményt jelent nemcsak előképzettséggel rendelkező fiataloknak. A meghívott előadók segítségével a színház különböző formáival ismerkedhetnek meg, majd a színjátszással és a karakterek megformálásával, és végül létrehozzák magát az előadást.

Korosztály: 7-17 évesek

Típus: Ottalvós

Ár: 140,000 Ft 


Kézműves és művészeti

Fazekas Központ agyagozós, fazekas táborában a gyerekek elsajátíthatják a kézi agyagozás technikáit és a fazekas mesterek segítségével gyakorolhatják a korongozást. Mindezek mellett más anyagokkal való foglalkozásra is van lehetőség (mint gyapjú, bőr, gyöngyök, stb.)

Korosztály: 6-16 évesek

Típus: Napközis

Ár: 30,000 Ft 


Művészet a Föld Körül egy különleges nyári tábor, ahol a világ különböző művészeti ágaival ismerkedhetnek meg a gyerekek, a klasszikus és modern európai mesterektől kezdve egészen az indiai és guatemala-i művészetig. A kultúrák és a designok megismerése után saját kezűleg alkothatnak akár egy 3Ds Monet alkotást.

Korosztály: 9-14 évesek

Típus: Napközis

Ár: 49,000 Ft 


Seholsziget kézműves tábora különböző technikákkal ismerteti meg a fiatal táborozókat - nemezelés, szövés, hímzés, varrás, papíröntés, papírmasé, batikolás, faragás, korongozás – mindamellett, hogy a természetesség és a környezettudatosság központi szerepet kap náluk. 

Korosztály: 7-14 évesek

Típus: Ottalvós

Ár: 39,500 Ft 


Festős és rajzolós

Ha valaki szeretné az alapoktól kezdve megtanulni a képépítés lépéseit, a vázlatrajztól kezdve a folyamatos fejlesztésen keresztül a befejezésig, akkor a  Nagyon Nyár Festő tábora erre remek lehetőséget kínál. Itt megismerkedhetnek a gyerekek a ceruza-, szén- és tusrajz trükkjeitől kezdve a monotípia és a linómetszet technikáival, sőt az akvarell, olaj vagy a tusfestés sem marad ki.

Korosztály: 7-18 évesek

Típus: Napközis / Ottalvós

Ár: 27,000 Ft / 57,000 Ft


Corvin Rajziskola táboraiba az alapján érdemes turnust választani hogy épp miről lenne kedve a kis táborozónak rajzolni. Míg a vízi világ turnuson a vizek lakóinak a megfigyelése alapján rajzolnak, addig egy másik turnuson életre kelthetik saját meséjüket egy képregény formájában. Ezeken kívül van még állatos, madaras és divatrajzos hét is.

Korosztály: 7-17 évesek

Típus: Napközis

Ár: 29,500 Ft


Mindezek mellett a People Team jópár különböző kreatív tábort ajánl a 2019es nyárra, mint például 

  • Kreatív írás ahova az irodalom és az írás iránt érdeklődőket várják, 

  • Fotós tábor ahol a fotográfia számos oldalát ismerhetik meg, a fényképezés technikai és történeti alapjaitól a kortárs és klasszikus, nemzetközi és hazai munkákig

  • Média és film tábor ahol kipróbálhatják a gyerekek magukat forgatókönyv íróként, színészként vagy akár riporterként is


Korosztály: 7-17 évesek

Típus: Napközis / Ottalvós

Ár: 37,500 Ft / 75,000 Ft


Mielőtt kiválasztanátok a témában megfelelő lehetőséget, mindenképp nézzetek még körül a Táborok menüpont alatt, ahol egyéb helyszíneket és táborokat is találhattok!