Tábor

Már 17 ember nézte meg ezt a tábort nálunk

Méta Népzenei és Néptánctábor Karád

Helyszín Karád, Somogy
Tipus Napközis, ottalvós
Korosztály 12 - 100 éveseknek
Telefon +36305793474
Honlap https://metatabor.hu/
Facebook https://www.facebook.com/fiddlecamp/
Ottalvós ár 33,600 Forint
Napközis ár 26,400 Forint
Napi ár 5,000 Forint

Leírás

A Méta tábor 1991 - ben indult, azóta is minden év első júliusi hetében
rendezzük.

Táborunkban magyar hangszeres népzenét, táncot és éneket
tanulhatsz!

A helyszíneket igyekszünk úgy kiválasztani, hogy kisebb falvakban
legyünk, távolabb a nagyobb településektől, lehetőleg "ingerszegény"
környezetben.

Erre azért is van szükség, hogy a táborlakók kellőképp rá tudjanak
hangolódni az igen kemény munkára, ne vonja el a figyelmüket
semmi és nyugodtan tudjanak pihenni a kevés szabad idejükben...

Annak idején szerettünk volna egy olyan rendezvényt szervezni, ahol
mindenki megtalálhatja a magának megfelelő szintű tanulási
lehetőséget és belekóstolhasson az együtt muzsikálás felemelő
érzésébe anélkül, hogy bárki megkérdőjelezné technikai tudását.

A tábor tanárai a magyar hangszeres népzenei élet élvonalbeli
pedagógusai, előadóművészei. Sokat tapasztalt "öreg" rókák.
Különböző technikai szintű csoportokban tanítanak, így bárki be tud
kapcsolódni a munkába.

Tanítási módszerünk rendkívül hatásos, óriási sikerélményt okoz
mindenkinek. Az itt tanult dallamok, a közös muzsikálások, a hangulat,
a közösségi élet sokaknak kitölti a következő évét, mintegy energiát
adva nekik.

Csoportos oktatás folyik, hallás után, kézről, lényege az utánzás. Az
utolsó napon a táborlakók részére a tanárok "feljátsszák" az elmúlt hét
anyagát, hogy otthon is tudjanak gyakorolni, emlékezni. Ugyanezeket
a dallamokat megkapják kottában és eredeti felvételen is.

A táborlakók életkora nagyon vegyes. 12 év alatti gyermekeket is
fogadunk, de őket csak szülői felügyelettel.

Bárki eljöhet:

aki tanult már kiskorában valamilyen hangszert és szeretne egy kicsit
visszarázódni a zenébe,
aki már kitűnően játszik valamilyen népzenei stílust, de az abban az
évben tanított anyaggal hadilábon áll,
aki nem rég óta játszik magyar népzenét,
aki még életében nem muzsikált, de van hangszere és türelme.
A tábor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy telt házzal
működik immár 27. éve. A táborlakók 30%-át a visszatérő növendékek,
70%-át pedig újoncok alkotják. Ez külön öröm számunkra, hiszen azt
jelenti: Továbbadják jó hírünket azok is, akik már nem érnek rá eljönni
hozzánk, annyit muzsikálnak nyaranta...

Bemutatkozó videó

Turnusok 2020-ban:

Instagram